Ha a test beszél a szív helyett

Sosem kellettünk egymásnak tovább, csak egy-egy órára. Annyi időre, hogy a szenvedély tüzében éghessünk, aztán porrá válhassunk. Nem kértem a szíved, mert téged sem érdekelt lelkem tartalma.

Olykor mégis kiöntöttük a lábaink elé érzéseink, amiket aztán visszatömtünk a szívünkbe, hogy máshová vigyük.

Csak szenvedélyre vágytunk, izgalmat kerestünk. Ezért álmokat szőttünk, de szerelmet nem hazudtunk. Nem láncoltuk egymáshoz magunk. Kapcsolatunkban minden volt csak tiszta érzelem nem, hiszen azokat feláldoztuk a vágy oltárán. Egymás testébe csak így olvadhattunk, hogy aztán főnixmadárként újraéledjünk a kéjből, ami a másikhoz hajtott.

A tűz lassan felemésztette érzéseinket és feleslegessé tette azokat. Egy idő után belenyugodtunk, hogy csak testünket adjuk. Kéjre, izgalomra, tilosra áhítoztunk, mert a bűn útja mindig csábítóbb, mint a szereteté. Akkor is, ha tudtuk:

Mégsem bírtunk megálljt parancsolni vonzalmunknak, ami a másikhoz hajtott.

Egy nap elkezdtünk fogadkozni: ez lesz az utolsó. Aztán még egy és még egy kellett, mert egyre jobban akartuk a másikat birtokolni. Függőjévé váltunk a kéjnek, ami aztán lelkünket is romlásba vitte.

A végső stádiumban már eltorzult arcunk, mert szívünket is megfertőzte a szenvedély. Elfelejtettünk szeretni, már nem tudtuk, hogyan is kell azt önzetlenül és feltétel nélkül csinálni. Lehullt rólunk az ájtatos maszk is, amely a többi ember elől eltakarta tűzre áhítozó lényünk.

Aztán egy alkalommal megcsókoltál, tekintetünk összefonódott és kimondtuk: Hagyjuk ezt abba. Szerelemre vágyom.

Forrás: miragemagazin.hu